Blog
Első bejegyzés
2013.09.10 22:39Ma elindítottuk az új blogunkat. Kérjük kövesse figyelemmel, igyekszünk mindig friss információkat közölni. Az üzenetek nyomon követése RSS csatornán keresztül is lehetséges.
Fizika
Ebben a szekcióban nem található cikk.
Relativitáselmélet
összefüggés és Einstein egy 1979-es szovjet bélyegenSpeciális relativitáselmélet[]
Az 1905-ben kiadott speciális relativitáselmélet csak azokkal a megfigyelőkkel foglalkozik, akik egymáshoz képest egyenletesen mozgó speciális rendszerben, úgynevezett inerciarendszerbenhelyezkednek el. Einstein írása, amely akkor megjelent: „A mozgó testek elektrodinamikájáról” címet viselte, később kapta az elmélet a speciális relativitáselmélet nevet. A relativitást ez az írás az idő, atér, a tömeg és az energia elméleteként vezeti be. Az elmélet felteszi, hogy a fénysebességvákuumban ugyanaz minden megfigyelő számára. A speciális relativitáselmélet megoldja a problémát, mely a Michelson-Morley kísérlet óta áll fenn, mivel nem sikerült kimutatni, hogy a fény valamilyen közegben (éterben) mozogna (minden egyéb hullám közegben mozog, például vízben vagy levegőben). Megoldja a klasszikus mechanika és a Maxwell-elmélet közötti ellentmondást is: az első szerint a fénnyel szemben haladva nagyobbnak kell mérnem a sebességét, a második szerint ugyanakkora minden rendszerben. Az elmélet rögzítette, hogy nincs ilyen közeg: a fénysebesség minden megfigyelő számára állandó, nem függ a megfigyelő mozgásától. A newtoni mechanikában ez nem lehetséges, így Einsteinnek egy új rendszert kellett kidolgoznia.
Egyik következménye a hosszúság-kontrakció, melynek értelmében egy nyugvó rendszerben l hosszúságú test egy mozgó koordináta-rendszerben megrövidül, hosszúsága az eredeti hosszúság 
-szorosa lesz. Ez a jelenség hosszúságmérő eszközökkel nem bizonyítható, mivel azok is hosszúság-kontrakciót szenvednek.
Egy másik következmény az idődilatáció, mely szerint egy nyugvó rendszerben Δt idő alatt lejátszódó esemény egy mozgó koordináta-rendszerben hosszabb ideig tart:
Az idődilatáció és a hosszúság-kontrakció egymásból következő fogalom, a kísérleti bizonyítékok csak a kettő együttes feltevése esetén állják meg a helyüket. A legismertebb bizonyíték a kozmikusmüonok bomlása. E szerint a természetben nyugalmi rendszerben 2·10−6 másodperc bomlásidejű müonok, amelyek a sztratoszférában keletkeznek, megfigyelhetőek a földfelszínen, mivel azok koordináta-rendszerében „lassabban telik az idő”, illetve „rövidebb távolságot kell megtenni”, így képes a mintegy 30 km-es útján végigmenni, és leérkezni a Föld felszínére.
Általános relativitáselmélet[]
Az általános relativitáselméletet Einstein 1916-ban publikálta (1915. november 25-énelőadássorozatban adta elő a Porosz Tudományos Akadémián). Megemlítendő, hogy a kovariáns egyenleteket Einstein előtt már David Hilbert felírta és publikálta, mégsem vádolhatjuk Einsteint utánzással. Inkább arról van szó, hogy ők ketten együtt alkották meg az általános relativitáselméletet. Az elmélet bevezet egy egyenletet, amely helyettesíti a Newtoni gravitációt. Ez felhasználja a matematikából a differenciálgeometriát és a tenzorokat, hogy leírja a gravitációt.
Ez az elmélet minden megfigyelőt egyenértékűnek tekint, nem csak azokat, akik egyenletes sebességgel mozognak. Az általános relativitás érvényes azokra is, akik egymáshoz képest gyorsulva mozognak. Ebben az elméletben a gravitáció nem egy erő többé (amilyen Newton gravitációelméletében volt), hanem a tér-idő görbületének következménye. Az általános relativitáselmélet egy geometriai elmélet, mely szerint a tömeg és az energia (pontosabban azenergia-impulzus tenzor) „meggörbíti” a téridőt, és a görbület hatással van a szabad részecskék mozgására, sőt még a fényére is. Az elmélet felhasználható a Világegyetem fejlődésével kapcsolatos modellek felállítására, és így a kozmológia alapvető eszköze. Ez az elmélet jelenti az alapját akozmológia standard modelljének, és ez ad eszközt ahhoz, hogy megértsük a Világegyetem tulajdonságait, azokat a tulajdonságokat, amelyeket csak jóval Einstein halála után fedeztek fel.
Konkurens elmélet: a Lorentz-elv[]
A speciális relativitás-elmélettel lényegében egy időben jelent meg a Lorentz-elv, amely az Einstein-féle speciális relativitás-elmélettel matematikailag teljesen ekvivalens, filozófiai szempontból ugyanazon formalizmus más interpretációját adja. A fő különbség, hogy Lorentz szerint minden test gyorsítás következményeképp valódi, fizikai deformációt szenved, így méterrúdjaink is. A fény sebessége csak egyetlen kitüntetett vonatkoztatási rendszerben izotróp, de minden más rendszerben is annak tűnik a kontrakció és idődilatáció kompenzáló hatásai miatt. Empirikusan nem lehet különbséget tenni a két elmélet között, bizonyos szempontból, a newtoni fizikán nevelkedett agy számára természetesebb a Lorentz-elv, például nem kell feladni az egyidejűség elvét, a fény sebessége valóban változik a vonatkoztatási rendszertől függően. A Lorentz-elvvel szemben az Einstein-féle felfogás terjedt el és vált elfogadottá, mivel a tudomány két ekvivalens elmélet közül a kevesebb és egyszerűbb alapfeltevésből kiindulót preferálja (Occam borotvája). Einstein elméletének nincs szüksége az éter fogalmára, és a Lorentz-transzformáció képleteit általánosabb elvekbőllevezeti, és nem posztulálja.
Az elméletet Jánossy Lajos fejlesztette tovább, aki filozófiai, világnézeti alapból preferálta a Lorentz-féle nézetet az einsteini szemlélettel szemben.[1]
Mágneses erő
A mágneses erő az az erő, amely a mágnesesség miatt gyorsulásra késztethet a hatása alatt lévő tömeget.
Egy erőt konzervatív erőnek nevezünk, ha kifejezhető egy potenciál gradienseként (egy konzervatív erő állandó irányú, és nagyságú erőt jelent). Ilyenek például a gravitációs, az elektrosztatikus, stb. A nemkonzervatív erők például a súrlódási erők, stb. A mágneses erő nem konzervatív. A nemkonzervatív erőket disszipatív erőknek is nevezik. A disszipatív erő energiaveszteséget okoz.
Mozgó elektromos töltés (elektromos áram) vagy az elektromos mező változása létrehozhat mágneses mezőt (mágneses tér, mágneses erőtér). A mágneses mezőt jellemző fizikai mennyiség a mágneses fluxussűrűség, mértékegysége a tesla (Vs / m2).
A mágneses erőtér által kifejtett munkát általában nem a megszokott SI-beli erő mértékegységgel (newton) jellemzik, hanem közvetett módon a mágneses térerősséggel, mert azt sokkal könnyebb mérni.
A mágneses erőtér mértékének kifejezésére az SI rendszerben a Tesla, a CGS rendszerben a Gauss mértékegységeket használják [1 Tesla = 10.000 Gauss, másképpen 10 G = 1 mT (1 millitesla) ]. A Gaussban (rövidítve: G) megadott mágneses térerősség egységét az 1 cm² területen áthaladó mágneses erővonalak száma jelenti. Viszonyításképpen néhány adat a mágneses erő mértékére: a Föld mágneses mezője kb. 0,5 G erősségű, az átlagos hűtőmágnesek 35-200 G, az iparban használatos eszközök 300-5000 G erősségűek. Az MRI vizsgálat során 200 000 G erősségű mágneses teret alkalmaznak.
A lokális mágneses erőt többnyire magnetométerrel mérik, amely valójában a mágneses térerősséget méri. Távolabbi mágneses hatásokat rádióteleszkópokkal lehet kimutatni.
Az elektromágneses hatásra ébredő mágneses erőt a Lorentz-erő képletével számolhatjuk ki:
F =q [E + (v x B)]
Ha E= 0, azaz ha az elektromos tér =0, akkor
A mágneses erő:
F= q (v x B)
ahol
F az erő ( newton)
E az elektromos térerősség (volt/méter)
B a mágneses indukció ( tesla)
q a részecske elektromos töltése ( coulomb)
v a részecske pillanatnyi sebessége ( méter/másodperc)
× vektor szorzat
Világegyetem
A világegyetem (latinosan univerzum)csillagászati fogalom, minden létező összességét jelenti.
Jelenlegi ismereteink szerint a világegyetem kora 13,82 milliárd év.[1] Az egyik legtávolabbi ténylegesen megfigyelt objektum, az UDFj-39546284 galaxis.[2][3]
A világegyetemben becslések szerint 100-800 milliárd galaxis található.
Az úgynevezett multiverzum elméletek szerint több különálló világegyetem létezik[4], az ilyen elméletekben a „világegyetem” szó tehát nem minden létező összességét jelenti.
Keletkezése[]
A világegyetem keletkezésének magyarázatára az emberiség fejlődése során több elképzelés született. Az első magyarázatokkal a különböző mítoszok ésvallások szolgáltak, kezdetben primitív formában ("őstojás", "ősvíz" stb.), majd a kidolgozott dogmatikus hitrendszerek az istenek, vagy egyetlen Isten általi teremtést (kreacionizmus) fogadták el.
Az egyik első tudományos elképzelésPtolemaiosz nevéhez fűződik, aki a Földet képzelte el a Világ középpontjaként. Ez az elképzelés a reneszánsz idejéig tartotta magát.
A minket körülvevő világ megismerésében nagy jelentőséggel bírt a reneszánsz kora, amikor az ókori tudósok egyes sejtéseit is továbbgondolva, kezdtek előtérbe kerülni atudományos módszerek, elsősorban amegfigyelés és a kísérlet.
A megfigyelésekre és a matematikáratámaszkodó modern fizikának (Isaac Newton), majd a csillagászati megfigyeléseknek (lásd: teleszkóp, Galileo Galilei) köszönhetően a spekulatív elméletek egyre hátrébb szorultak, ismereteink bővültek és pontosabbak lettek.
A 19. század végétől aztán uralkodóvá váltak a tudományos elméletek, amelyek mindig az aktuálisan elért elméleti és műszaki fejlődést tükrözték.
Ma a legelfogadottabb elmélet szerint a Világegyetem az ősrobbanásban („Nagy Bumm”) keletkezett kb. 13,7 milliárd (± 200 millió) évvel ezelőtt. Utána kitágult, és ez a tágulás ma is folytatódik (lásd erre bizonyítékként a vöröseltolódást).
Fejlődése[]
A keletkezést leíró feltevésekhez hasonlóan, a világegyetem fejlődését is több elmélet próbálja magyarázni. Ezek közül a legfontosabbak: a szupergravitáció-elmélet, a szuperhúr-elmélet, és a leginkább elfogadott membránelmélet (M-elmélet).
Nincs még tisztázva, hogy a tágulás:
- a végtelenségig fog-e tartani, vagy
- megáll és statikus világegyetem alakul ki [5], vagy
- egy összehúzódási folyamat során - ami ebben az esetben nem feltétlenül az első - elpusztul minden („Nagy Reccs")?
- a sötét energia következtében a tágulása oly mértékűre emelkedik, hogy szétszakadnak az atomi kötések ( „Nagy Sutty” vagy Nagy Szakadás) ?
A fejlődés attól függ, hogy mennyi anyag, sötét anyag és sötét energia van a világegyetemben, vagyis ezek együttes gravitációs ereje képes lesz-e megállítani a tágulást.
Meteorit
A meteorit a világűrből származó természetes objektum, ami a Föld (vagy egy másik égitest, például a Hold, a Mars stb.) felszínével való ütközéskor nem semmisül meg. Amíg az űrben mozog, meteoroidnaknevezzük. Amikor belép a légkörbe, a légellenállásokozta súrlódás hatására felforrósodik és fényt bocsát ki, tűzgolyót létrehozva, melyet meteornak vagy hullócsillagnak hívunk. Bolidának a Földnek ütköző földönkívüli testet, vagy olyan tűzgolyó-jellegű meteort nevezünk, amely kiemelkedő fényjelenséggel jár, függetlenül attól, hogy végül eléri-e a felszínt.
Általánosabban a meteorit egy olyan objektum bármely égitest felszínén, amely az űr más részéből érkezett. Találtak már meteoritot a Holdon és aMarson is.
A meteoritokat mindig a megtalálás helyéről nevezik el, általában egy közeli városról vagy földrajzi jellegzetességről. Ha egy helyen több meteoritot is találnak, a nevet egy szám vagy betű követheti (például Allan Hills 84001 vagy Dimmitt (b).)
A meteoritokat hagyományosan három bővebb kategóriába sorolják: a kőmeteoritok szikladarabok, melyek főleg szilikát ásványokból állnak; a vasmeteoritok főképp vas-nikkel alapúak; míg a kő-vas meteoritok számottevő mértékben tartalmaznak mind fémes, mind köves anyagokat. A modern osztályozási módszerek a meteoritokat a struktúrájuk, kémiai és izotópösszetételük és ásványtaniszempontok szerint csoportosítják.
Valószínűleg léteznek üstökösökből származó jégmeteoritok is, de mivel ezek azonnal vagy még a légkörben elolvadnak, ilyet a Földön nem ismerhetünk.
A földön kívülről származó kőzetdarabok csoportosítása
A meteoritok élettörténete[]
Meghatározható, hogy a meteoritok kőzetanyaga mikor keletkezett (magmás eredet esetén) (radioaktív kormeghatározással; ignious age), mikor csapódott ki az anyaégitestből (radioaktív kormeghatározással; shock age), mennyi időt töltött a világűrben (kozmikus sugárzásból; cosmic ray exposure age) és hogy mennyi időt tölthetett a Földön (terrestrial age). Ebből összeállítható az egyes meteoritok "élettörténete".
A lezuhanás jelensége[]
A legtöbb meteoroid a Föld légkörébe érve széthullik. Bár becslések szerint évente 500 darab eléri a felszínt, melyek mérete jellemzően egy üveggolyó és egy kosárlabda nagysága közé esik, ezek közül alig 5-6 példányt találnak meg és válik ismertté a tudósok számára. Kevés olyan meteorit van, amely elég nagy ahhoz, hogy becsapódási krátert hozzon létre. Ehelyett szabadesésben érkeznek a felszínre és legfeljebb egy kis lyukat ütnek. Ezen felül a lezuhanó meteoritok már okoztak kárt vagyontárgyakban, állatállományban, sőt emberben is.
Nagyon nagy meteoritok a kozmikus sebességük jelentős hányadának megtartásával csapódhatnak a földbe, ezzel nagy sebességű becsapódási krátereket létrehozva. A kráter típusa függ a mérettől, az összetételtől, a széthullás mértékétől és a becsapódás szögétől. Az ilyen ütközések ereje széles körű pusztítást képes előidézni. A leggyakoribb nagy sebességű becsapódásokat a Földönvasmeteoritok okozzák, mert ezek tudnak a legnagyobb eséllyel széthullás nélkül áthatolni alégkörön.
Meteorit-hullások statisztikája[]
Mintegy 30-szor annyi meteoritot találnak, mint amennyi hullások megfigyelésével és az az utáni begyűjtéssel jut el a tudományos gyűjteményekbe. Ennek több oka van. Néhány meteoritot könnyebb megtalálni, míg másokat nehezebb. Néhányat az erózió gyorsan felismerhetetlenné tesz. A vasmeteoritokat azonban sokkal könnyebb felismerni, mint a többit, mert fémvas nem fordul elő másként a természetben, mint meteoritként. Amikor hullás történik és egy egész meteorit-gyűjteményre való kőzetmintát gyűjtenek be, akkor sokkal könnyebb az eseményhez kapcsolódó hasonló kőzetdarabokat összegyűjteni, mint később a magányosan megtaláltakat.
A következő statisztika 2012. június 9-én készült és az angol nyelvű Wikipédiáról származik.
Anyaguk szerinti statisztika[]
| Anyaga | Darabszáma | % |
|---|---|---|
| Vasmeteorit | 49 | 4.4% |
| Kő-vas meteorit | 11 | 1.0% |
| Kő-meteorit | 1042 | 94.6% |
| Összesen | 1102 | 100.0% |
Statisztika a főbb meteorit kategóriák szerint[]
A főbb kategóriák a következők: vasmeteorit, kő-vas meteorit, akondrit, kondrit
| Kategória | Darabszám | % |
|---|---|---|
| Vasmeteorit | 49 | 4.6% |
| Kő-vas meteorit | 11 | 1.0% |
| Akondrit | 86 | 8.2% |
| Kondrit | 915 | 86.2% |
| Összesen | 1062 | 100.0% |
Statisztika a meteorit csoportok szerint[]
Ez talán a leghasznosabb statisztikai összeállítás.
|
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Összesen: 1003 meteorit | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Statisztika a jelenlegi országok szerint[]
|
|
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Összesen: 1103 meteorit | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Statisztika kontinensek és időszakok szerint[]
| Időszak | Europa | Ázsia | Észak Amerika |
Afrika | Dél Amerika |
Oceánia | Összesl |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1400 előtt | 1 | 1 | 2 | ||||
| 15. század | 4 | 4 | |||||
| 16. század | 2 | 2 | |||||
| 17. század | 9 | 3 | 12 | ||||
| 18. század | 25 | 3 | 28 | ||||
| 1800–1820 | 31 | 7 | 3 | 1 | 42 | ||
| 1821–1840 | 26 | 11 | 9 | 1 | 1 | 48 | |
| 1841–1860 | 42 | 15 | 12 | 1 | 70 | ||
| 1861–1880 | 47 | 36 | 14 | 6 | 4 | 1 | 108 |
| 1881–1900 | 36 | 27 | 20 | 7 | 2 | 92 | |
| 1901–1920 | 27 | 55 | 21 | 10 | 4 | 2 | 119 |
| 1921–1940 | 38 | 55 | 32 | 17 | 14 | 5 | 161 |
| 1941–1960 | 27 | 27 | 18 | 31 | 12 | 3 | 118 |
| 1961–1980 | 19 | 42 | 22 | 29 | 8 | 3 | 123 |
| 1981–2000 | 12 | 49 | 19 | 24 | 4 | 2 | 110 |
| 2001- | 11 | 15 | 12 | 16 | 7 | 2 | 63 |
| Összesen | 357 | 346 | 121 | 144 | 53 | 20 | 1102 |
Meteoritok a történelemben[]
Az egyik legelfogadottabb elmélet szerint a dinoszauruszokat is elpusztító krétakori tömeges kihalásoka egy nagy meteoritbecsapódás volt. Arról is folyt tudományos vita, hogy más nagyobb kihalások, így a perm-triász kihalás és a triász-jura kihalási esemény szintén egy nagy becsapódás következményei lehettek-e, bár a bizonyítékok ezekben az esetekben kevésbé meggyőzőek.
Az első ismert modern kori eset, amikor egy meteorit eltalált egy embert, 1954. november 30-án történt az alabamai Sylacauga-ban. Ott egy 4 kg tömegű kondrit átütötte a tetőt és a nappaliban ráesett Ann Hogdes-re, aki komoly zúzódásokat szenvedett. Azóta többen állították, hogy meteoritok találták el őket, de az állítólagos meteoritok sosem kerültek elő.
Bennszülött törzsek gyakran úgy tekintettek avasmeteoritokra, mint könnyen hozzáférhető, bár korlátozott mennyiségű fémforrásra. Inuitok (eszkimók) például a Cape York meteoritdarabjaiból szerszámokhoz való vágóéleket és dárdahegyeket készítettek.
Az oroszországi Novo Urei városban 1886-ban lehullott ureilit meteoritot az azt megtaláló parasztok darabokban megették, talán illata vagy kenyérhez hasonló alakja miatt.
Antarktiszi meteoritok[]
1969-ben japán kutatók az Antarktiszon egy alacsonyan szálló helikopterről fekete kőzetdarabokat vettek észre a fehér talajon. Leszálltak és a laboratóriumba szállítva megvizsgálták a begyűjtött 9 meteoritot. Mindegyik különböző volt. Ekkor jöttek rá arra, hogy valamilyen folyamat fölhalmozza a jeges kontinensre hulló meteoritokat. Programot indítottak az antarktiszi meteoritok begyűjtésére és 2008-ig mintegy 17 000 darab meteorit került a tokiói Nemzeti Sarkkutató Intézetbe (National Institute of Polar Research - NIPR).
Az Antarktiszt borító jégmező lassú mozgásban van a part felé és centiméter per év sebességgel mozdul el. A reá hullott meteoritok beágyazódnak a frissen hullott hóba és együtt mozdulnak el a jégmezővel. Amikor azonban parti hegység útját állja e mozgásnak, a föltorlódó (centiméteres magasságú) jégtöbblet fokozatosan jobban elpárolog, ezért a kőzetdarabok ezeken a helyeken a felszínre bukkannak. Nem csak ott, ahol parti hegység van, hanem ott is, ahol a hóréteg alatt a talajszint jelentősen megemelkedik. Ezt a mechanizmust Yanai Keizo japán kutató ismerte föl.
Magyarországi kutatók is rendszeresen kölcsönzik a földkerekség egyik legnagyobb gyűjteményének kőzetmintáit tudományos vizsgálataikhoz. A fél évre kölcsön kapott kis gyűjteményben 30 meteorit vékonycsiszolata található. A mintakészletben van két holdi és egy marsi meteoritminta is.
A tokiói Nemzeti Sarkkutató Intézet évente rendez egy konferenciát az új vizsgálatok áttekintésére. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói már 1994 óta részt vesznek ezeken a konferenciákon és beszámolnak a hazai meteorit-kutatásokról.
Eredetük felismerése[]
Először az apollóniai Diogenész vetette fel, hogy a meteoritok a világűrből érkeznek; ám elmélete kétezer éves feledésbe merült; ma róla nevezték el a vestai eredetű diogeniteket.
A meteoritika tudományának megalapozása Ernst Chladni nevéhez fűződik, aki a 18. század végén könyvben foglalta össze az addig hullott és talált meteoritokat és kimutatta azok kozmikus eredetét.
Jelentős meteoritok[]
- Allan Hills 84001 – Mars-meteorit, melyről azt állították, hogy a marsi élet létezését bizonyítja
- Allan Hills 77005 – Mars-meteorit, az első shergottit, amelyet az Antarktiszon gyűjtöttek 1977-ben egy közös Japán-Amerikai Expedíción
- Canyon Diablo – Vasmeteorit, melyet amerikai őslakosok használtak
- Cape York – Az egyik legnagyobb meteorit
- Ensisheim – A legrégebbi meteorit, melynek becsapódási ideje pontosan meghatározható (1492.november 7.)
- Fekete kő – A Fekete kő az iszlám szent relikviája, kb. 30-40 centiméter átmérőjű, tojás alakú kő, a geológusok biztosak abban, hogy egy meteorit darabja, ami légbuborékokat rejt, színét pedig magas vastartalma adja [1]
- Magna Mater köve; II. Murszilisz hettita király tízéves évkönyvének 17. verse elmeséli, hogy a Viharisten „ledobta villámát” Arzavára, és ledöntötte Uhha-ziti seregét, lerombolta Apasza(Epheszosz) városát. Ezt az eseményt a kutatók annak a meteoritnak becsapódásaként értelmezik, amely később isteni kultuszban részesült Epheszoszban, és a Magna Mater kultusza bontakozott ki belőle.
- Hoba – A legnagyobb ismert meteorit
- Kaidun – Valószínűleg a Mars Phobos nevű holdjáról származik
- Sayh al Uhaymir 169 – A Holdról származik; holdi meteoritbecsapódások révén került a földre. Az első, amelyről megállapították, hogy enyhén radioaktív.[forrás?]
- Sikhote-Alin – Egy nagy (nagyjából 100 tonnás) vasmeteorit, mely 1947. február 12-én csapódott be az oroszországi Szihote-Aliny területen
- Willamette – Az Amerikai Egyesült Államokban eddig megtalált legnagyobb meteorit
- Kabai meteorit, az egyik magyar meteorit
- Kaposfüredi meteorit, az egyik magyar vasmeteorit
- Mócsi meteorit, egy másik fontos magyarországi hullás 1883-ban
- Knyahinyai meteorit, egy másik fontos magyarországi hullás 1872-ben
- Mezőmadaras, illetve egyéb meteoritok listája (földrajzi koordináták, dátum, súly)
Jelentős meteorkráterek[]
- Vredefort-kráter Dél-Afrikában, a legnagyobb ismert földi meteorkráter (300 km átmérőjű, egy 10 km széles meteorit nyomán)
- Sudbury-medence Ontarióban, Kanadában (250 km átmérő)
- Chicxulub-kráter a Yucatán-félsziget partjainál (170 km átmérő)
- Manicouagan tározó Québec, Kanada (100 km átmérő)
- Popigai kráter Oroszországban (100 km átmérő)
- Acraman kráter Dél-Ausztráliában (90 km átmérő)
- Chesapeake-öböl becsapódási kráter (90 km átmérő)
- Morokweng becsapódási kráter Dél-Afrikában (70 km-es kráter betemetve)
- Mjølnir becsapódási kráter a Barents-tengeren (40 km átmérő)
- Manson kráter Iowa-ban (38 km-es kráter betemetve)
- Barringer-kráter Arizonában, 'Meteor Kráter' néven is ismert (1,2 km átmérő)
- Saaremaa szigeten egy krátercsoport látható, melyet egy hirosimai atombomba energiája okozhatott
Kisbolygó
Egy kisbolygó vagy aszteroida a törpebolygónálkisebb, szabálytalan alakú, szilárd anyagú égitest, mely csillag körül kering. A legtöbb kisbolygó feltehetően a protoplanetáris korongból származik, melyek nem álltak össze bolygóvá a csillagrendszerkialakulásakor. Néhányuk saját holddal is rendelkezik.
A mi Naprendszerünkben a kisbolygók többsége akisbolygóövben található; ellipszis alakú pályán keringenek a Nap körül, a Mars és a Jupiter pályája között illetve a Kuiper-övben az az a Pluto környékén helyezkednek el.
Elnevezésük[]
Más nyelvekben a kisbolygót planetoid(á)nak – azaz bolygószerűnek – is nevezik, a magyarban ezt a kifejezést nem szokás használni.
A kisbolygók felfedezésükkor egy ideiglenes elnevezést kapnak, amennyiben legalább két éjszaka sikeresen megfigyelték őket és nem azonosíthatóak egyetlen, már korábban besorolt objektummal sem. Az ideiglenes név három részből áll:[1]
- a felfedezés évszáma
- egy betű, amely egy félhónapot jelöl (az A január 1-15., B január 16-31, C február 1-15 stb.). Szintén a felfedezés idejét jelzi egy második betű, esetleg egy számmal kiegészítve, amely az adott félhónapban mutatja, hányadikként fedezték fel a kisbolygót
Miután az égitest pályáját sikerül úgy meghatározni, hogy a pozíciója hosszú időre megbízhatóan előrejelezhető legyen, a kisbolygó egy végleges számot kap. Ezután a felfedező tehet javaslatot egy elnevezésre,[2] melyet a Nemzetközi Csillagászati Uniónak kell jóváhagynia.
Például a 2004. augusztus 6-án felfedezett kisbolygó a 2004 PO1 ideiglenes nevet kapta, végleges elnevezését (157141 Sopron) 2008. május 21-énhagyták jóvá.
2008 novemberében a végleges számmal ellátott kisbolygók száma elérte a 200 000-et.[3]
Osztályozásuk[]
Pálya szerinti osztályozás[]
Az egyik korai osztályozást Hirajama Kijocugu japán csillagász végezte el, aki 10 új csoportot definiált. (Ennek a bázisa mintegy 500 kisbolygó pályaadata volt). Később az osztályozást pontosította Brouwer, D. (1951). Van Houten C. J. (1971) holland csillagász bővítése már a Leydeni Egyetem kutatási program nyomán mintegy 1000 kisbolygóval bővített bázist vett alapul. Tovább bővítette az osztályozást Williams J. G. amerikai csillagász.
Spektrális osztályozás[]
A kisbolygók ezen osztályozása több paraméter, a csillagászati színképelemzés eredményei, a színés az albedó alapján történik, melyek alapján az égitestek felszínének összetételére tudnak következtetni. A modern osztályozás alapjait 1975-ben fektette le Clark R. Chapman, David Morrisonés Ben Zellner.[4] Az aszteroidákat három csoportra osztották:
- C-típusú kisbolygók, melybe az ismert kisbolygók 75%-át sorolták. Igen sötétek, felszínükön kondrit és hidrált szilikátok vannak jelen
- S-típusú kisbolygók, 17%-os aránnyal. Felszínüket jórészt szilikátok alkotják
- U besorolást kapott a többi, a fenti két osztályba nem besorolható aszteroida
Ezt az osztályozást később finomították és bővítették, jelenleg többféle osztályozási séma létezik. A két legfontosabb ezek közül a Tholen-féle illetve a SMASS osztályozás.
Tholen-féle osztályozás[]
Ezt az osztályozást 1984-ben javasolta először David James Tholen. A kisbolygó-színkép a felszínt alkotó anyagoktól, azok szemcseméretétől és a felszín egészének állapotától függ. A kisbolygók többsége az alábbi három fő csoport valamelyikébe tartozik:
A B típus tulajdonságaiban a C típusra hasonlít, az albedó viszont nagyobb, mint a C típusnál. Ritka típus.
Az F típus tulajdonsága: gyenge abszorpciós (elnyelési) vonalakat mutat az UV-tartományban.
A G típus tulajdonságai: hasonlít a C-típusra, az UV-tartományban erős abszorpciós vonalakat tartalmaz.
A C típus tulajdonságai: igen sötét, a geometriai albedó 0,065 alatti. Az ilyen felszíneken kondrit és hidrált szilikátok vannak jelen. Előfordulásának gyakorisága 75%. Főleg a Naptól távol gyakori.
Az S típus jellemzői: az albedó 0,07–0,23 közé esik. Gyakorisága 15%. Különböző szilikátok alkotják. A kisbolygó felszínén gyakran található sok por. Ez a legheterogénebb színképi osztály, amely a Naphoz viszonylag közel keringő kisbolygókra jellemző (kb. 1 AU távolságban). Hét alosztályba lehet tovább osztályozni őket.
Az M típus tulajdonságai: fémekre: (vasra, nikkelre) jellemző spektrum, amely valószínűleg nagy méretű és differenciálódott kisbolygó ütközéssel felszakadt magja.
Az E típus tulajdonságai: nagy albedójú (jó fényvisszaverő), ensztatit kondritos vagy akondritos anyag, esetleg olvadásos-üvegesedéses folyamattal. A Naphoz közelebb gyakoribb.
Az egyéb, kisebb csoportok:
Az A típus jellemzői: extrém vörös színű aszteroidák erős abszorpciós vonalakkal, amelyek olivinjelenlétére utalnak. Előfordulásuk ritka.
A V típus jellemzői: a vas elnyelési vonalak (0.95 és 1.95 mikronnál) alapján bazalt anyagú kisbolygófelszínekre jellemzők. A Vesta kisbolygóhoz hasonló pályán keringenek, és valószínű, hogy a Vesta töredékei ezek a kisbolygók.
SMASS osztályozás[]
Egy érdekes és fontos kisbolygó[szerkesztés]
Érdekes végigkövetni a 434 Hungaria kisbolygó "sorsát". A Hirajama-féle osztályozással pályatípus-kisbolygó lett (Hungaria dinamikai család) és a belső öv hangsúlyos, névadó égitestje. Pályájának félnagytengelye 1,9 AU. Később, a színképi osztályok fölállításánál az E-típusú kisbolygók típusos képviselője lett. Ezek a legjobban fényvisszaverő kisbolygók is. Ha távlatosan magyar űreszköz feladatára gondolunk, érdemes célul kitűzni e kisbolygó meglátogatását és felszínének vizsgálatát.
Öregedő aszteroidák[]
Egy 2009-es kutatás szerint a napszél hatására a kisbolygók felszíne gyorsabban öregszik, mint ahogyan azt korábban gondolták. A kisbolygófelszínek öregedési folyamatának egyedül az időskálája volt kérdéses. Spanyolországi és hawaii-szigeteki megfigyelések tisztázták azt, hogy a kisbolygók milyen gyorsan öregszenek.
Ha két aszteroida összeütközik, a darabokból olyan kisbolygócsalád alakul ki, melyek tagjai felszínének nagy része még friss. A megfigyelés szerint a feldarabolódás során felszínre került részek öregedési folyamata nagyon gyors, mindössze 1 millió év. A kutatás vezetője, Pierre Vemazza (ESA -European Space Agency) magyarázata szerint az oka a Nap részecskesugárzása, az úgynevezettnapszél.[5]
Magyar vonatkozású kisbolygók[]
(A lista nem teljes)
Címkék
A címkék listája üres.