Ezrek mennek meghalni a Marsra
Az első telepesek 2022-ben indulnak.
Unja, hogy minden napja ugyanúgy néz ki? Hogy ugyanazokkal az emberekkel találkozik? Unja a földi környezetet, a hegyeket, a fákat és a folyókat? Élete nagy kalandjára vár? Nosza, menjen a Marsra!
A felkészülés már évek óta gőzerővel zajlik, és úgy tűnik olyan jól halad, hogy a holland társulás, ami a Mars One projekt keretében először juttatna – önként jelentkező - embereket a Marsra, már 2016 októberében elindítaná az első űrhajót. Az elsőt a tervek szerint még további hét követi majd: ezek a szállítmányok építőanyagokat és más ellátmányt visznek a majdani telepeseknek. Az emberek csak jóval ezután, 2022-ben indulhatnának.
Önt is elvinnék
Gyakorlatilag bárkit, aki betöltötte a 18-at, készített magáról egy bemutatkozó videót és kifizette a jelentkezési díjat, aminek nagyságát úgy állapították meg, hogy csak komoly érdeklődők jelentkezzenek, mégse kelljen senkinek mélyen a pénztárcájába nyúlnia. (A díj országonként változik: Amerikában 8000 forintnak megfelelő dollár, míg Mexikóban csak 3300 forint körül van.)
Ez idáig mind szép és jó, csakhogy a Mars-utazás nem egészen olyan, mint kiruccanni a Föld egyik távoli zugába. A jelentkezők csak az odaútra kapnak jegyet, vagyis vissza nem jöhetnek, tetszik vagy sem, a vörös bolygón halnak meg. Fel kell készülniük a földitől merőben eltérő klímára, arra, hogy a lakhelyüket saját maguknak kell felépíteniük, a sivár, egyhangú környezetre, a több hónapig tartó utazásról és az űrben tapasztalható sugárzás káros hatásairól már nem is beszélve.
Ha pedig ez még mindig nem rettentett el mindenkit, ott a 8 évig tartó kemény tréning, ami alatt a jelentkezők megtanulják, hogyan építsenek egy új bolygót. Hogyan építsenek házakat, neveljenek zöldségeket és hogyan orvosolják saját egészségügyi problémáikat: például a foghúzást, a csonttörést vagy az izomszakadást, melyek egyszer-egyszer még a legjobb telepessel is előfordulnak.
.jpg)
Egyáltalán lehetséges?
A Mars One projekt alapítója, Bas Lansdorp szerint 2023-ban (a tervek szerint ekkor landolna az első csoport), ha törik, ha szakad embert visznek a Marsra. Még akkor is, ha mindez a tudomány mai állása szerint finoman szólva is kockázatos. Robert J. Reynolds, a texasi Health Sience Center járványügyi professzora emlékeztet, hogy az űrhajósok ki lennének téve a káros háttérsugárzásnak, a különféle részecskéknek, ami nagyon veszélyes. Hozzátette, a Mars-utazás csak akkor lenne lehetséges, ha léteznének hajtóművek, amikkel gyorsabban megtehető a bolygók közti távolság.
Csak a mihez tartás végett, még a NASA is csak tudományos vizsgálódások céljából – mintagyűjtés, megfigyelés – menne a Marsra, hosszú távú tartózkodásra, esetleges kolóniaépítésre még hosszú évtizedekig nem készül.
Megaportré az Andromeda-ködről
A Hawaii szigetén található Mauna Kea csúcsára épített japán Subaru teleszkóp a közelmúltban egy páratlanul részletgazdag felvételt készített extragalaktikus szomszédunkról. A kép elkészítéséhez használt eszköz, az úgynevezett Hyper Suprime-Camera (HSC) a maga nemében páratlan tulajdonságokkal rendelkezik. A leképező detektor 870 megapixeles és a teljes kamera egy szokatlanul nagy műszertartályt foglal el. A kamera látómezeje a Subaru teleszkópra szerelve 1,5 fokos, ami párját ritkítja a hasonlóan nagy felbontású eszközök között. A látómezőbe teljes egészében belefér az Andromeda-köd, így lehetőség nyílt lélegzetelállító részletességű felvétel készítésére. A teljes kép mindössze 36 megapixeles, „hordozható változata” az alábbi helyről tölthető le:https://www.subarutelescope.org/Topics/2013/07/30/fig1j.jpg.
A képet üres óráinkban érdemes részletesen áttanulmányozni és összevetni a saját Tejútrendszerünkről korábban készített nagy felbontású mozaikképekkel, amit például innen is letölthetünk https://www.gigagalaxyzoom.org/downloads.html.
A Hyper Suprime-Camera elnevezés bár első olvasásra kissé furcsának tűnik, a SUbaru PRIMEr focus CAMERA elnevezés rövidített formája. Az eszköz egy különálló berendezés, mely számos hi-tech alkotóelemből épül fel. A fókuszsíkbeli pontos leképezéséről egy 7 tagú lencserendszer gondoskodik, melyben a frontlencse átmérője 82 cm. A lencserendszer mögött 6 db színszűrőt tartalmazó szűrőváltó található. A zárszerkezet mögött elhelyezkedő, vákuumtartályba szerelt, -100 Celsius fokra hűtött, 116 darab egymás mellé épített CCD detektor által lefedett fókuszfelület átmérője 60 cm. A rendszer optikai minősége lehetővé teszi, hogy a leképezett csillagkorongok félátmérője kisebb legyen 0,2 ívmásodpercnél. A fókuszírozást és finombeállítást egy a csillagászatban egyre inkább terjedő mechanikai megoldás, a hexapod rendszer biztosítja. A HSC kamera határfényessége a g,r színekben 7 óra expozíciós idő után 27,7 -28,1 magnitudó.
  Oxigént lélegzik az Orion |
Bár a NASA Submillimeter Wave Astronomy Satellite műholdja és a svéd Odin küldetés eredményei azt jelezték, hogy a világűrben az atomos oxigén észlelt mennyisége sokkal kisebb a vártnál, az oxigén a harmadik leggyakoribb elem az Univerzumban. Ennek ellenére kétatomos molekuláris állapotában mindeddig még nem sikerült detektálni. Bill Danchi, a Herschel program kutatója szerint nagy mennyiségben kell jelen lennie ebben a formájában is, aminek detektálásához a Herschel kitűnő eszközökkel rendelkezik, hiszen több olyan hullámhossztartományban is érzékenyek a műszerei, ahol számítani lehet az oxigénmolekula nyomaira.
Az egyik legismertebb csillagkeletkezési terület az Orion-köd, ahol a Herschel űrteleszkóp molekuláris oxigén jelenlétét detektálta.
[ESA/NASA/JPL-Caltech]
A projekten dolgozó kutatók azt feltételezik, hogy az észlelt oxigén porrészecskéket beburkoló jég vízmolekuláinak alkotója volt. A fiatal csillagok sugárzásának hatására azonban a jég leolvadt a szemcsékről, a vízmolekulák pedig hidrogénre és oxigénre bomlottak. A Herschel távoli infravörösben dolgozó HIFI (Heterodyne Instrument for the Far-Infrared) műszerének mérései alapján az Orion-köd melegebb területein 1 millió hidrogénmolekulára jut 1 darab oxigénmolekula. A forró csillagoktól távolabbi, ezért hidegebb régiókban a jég nem tud felolvadni, így ott nem is detektálható az oxigénmolekula spektroszkópiai lenyomata. A Herschel projekt egy másik kutatója, Paul Goldsmith szerint ez magyarázhatja, hogy az oxigén egy bizonyos része miért marad rejtve előlünk, teljes egészében azonban még most sem érthető, hogy valójában mi is a különleges azokban a foltokban, ahol most megtalálták a molekula nyomait.
A kutatók most azon dolgoznak, hogy más csillagkeletkezési területeken is kimutassák az oxigénmolekula jelenlétét.
|
|
Lélegzetelállító új képek központi csillagunkról |
|
Életadó csillagunk viselkedését eddig is űreszközök serege kísérte figyelemmel, de az új Solar Dynamics Observatory segítségével a jelenleginél is mélyebbre pillanthatunk a rejtélyekbe.
Egy washingtoni konferencián jelentették be a kutatók a NASA új, Solar Dynamics Observatory (SDO) nevű, Napot kutató szondájának első felvételeit. A február 11-én Cape Canaveralból felbocsátott eszköznek mintegy két hónapra volt szüksége a végső, geoszinkron pálya eléréshez, amelyet követően a műszerek bekapcsolása következhetett. Az űreszköz az első tagja a NASA új, Living with a Star (LWS, kb. Együttélni egy csillaggal) nevű projektjének, melynek célja központi csillagunk mint mágneses változócsillag viselkedésének kutatása, különös tekintettel a földi életre és társadalmunkra gyakorolt hatásaira. Bár a szonda még a tesztek és kezdeti beállítások fázisában van, már most úgy tűnik, hogy a napfizika aranykora köszöntött be. 16 megapixeles, rendkívül érzékeny kamerájával remekül kiegészíti majd a már működő szondák megfigyeléseit, így segítve központi csillagunk viselkedésének mélyebb megértését. Egyik legfontosabb tulajdonsága az új eszköznek, hogy a Nap változásait nem csak a felszín egy kis tartományában képes nyomon követni, hanem a teljes korong folyamatos vizsgálatára is alkalmas, méghozzá egyidejűleg a Nap a légkörének, felszínének, sőt bizonyos fokig belsejének megfigyelésére is. A különböző rétegekbe lezajló, különböző hullámhosszakon megfigyelhető jelenségek révén eddig ismeretlen összefüggésekre is fény derülhet. A következőkben az elsőként visszasugárzott, rendkívüli szépségű és részletességű felvételekből válogatunk. Számtalan napkitörést figyelhettünk már eddig is meg földi és űrbéli eszközökkel, de ilyen felbontással és részletességgel még sosem. Az új felvételek annyira részletesek voltak, hogy a témával foglalkozó kutatóknak már a felvétel egyszerű megtekintése is számos újdonságot fedett fel.
A kitörés egy fázisa. A teljes felvétel a küldetés honlapján tekinthető meg. Következő képünkön a teljes napkorong 2010. március 30-án, az extrém ultraibolya sugárzás több sávjában látható. A hamisszínes képen a különböző színű tartományok eltérő hőmérsékletű régiókat jeleznek. A vörös szín viszonylag hűvös (kb. 60000 K), a kék és zöld színek pedig forróbb (> 1 millió K) területeket jelölnek.
A teljes napkorong több, különböző hullámhosszon felvett képe. A különféle jelenségek között fennálló, eddig ismeretlen összefüggésekre kitűnő példa az április 8-án megfigyelt eseménysorozat eredményei. Ekkor a NOAA 11060 jelzésű napfolt az SDO szeme láttára viszonylag kis energiájú, B3-as osztályú flert (kitörést) produkált. Az esemény során létrejött lökéshullám a Nap felszínén terjedt tova, aminek során az általa megzavart mágneses hurkok és egyéb struktúrák a távcső által is megfigyelhető táncba kezdtek. Bár a lökéshullám a Nap peremén eltűnt a fürkésző szemek elől, alig négy órával később, a kitörés helyszínétől mintegy 200 ezer km távolságban, hatalmas protuberancia jelent meg. Minden bizonnyal a két jelenség között összefüggés áll fenn: valószínűleg a felszín alatt megbúvó mágneses struktúrák megzavarása okozta a később megfigyelt protuberanciát is. A jelenség lezajlását bemutató rövidfilm szintén megtekinthető. Sokat ígérő műszere a szondának a Helioseismic Magnetic Imager (HMI, Nap-szeizmológiai Mágneses Képalkotó). A HMI feladata, hogy a helioszeizmológia néven ismert eljárás segítségével bepillantson a Nap belsejébe. Ugyanúgy, ahogyan a Földön a geológusok felhasználják a földrengéshullámokat planétánk belsejének feltérképezéséhez, így a napfizikusok a csillag belsejében terjedő hanghullámokat vizsgálják, amelyeket a Nap saját belső rezgései okoznak. Ezek a hullámok a Nap felszínét is folyamatosan rezgetik, így közvetett módon a csillag belsejében lejátszódó folyamatokba engednek betekintést. Mindemellett a HMI a napfelszín mágneses jellemzőinek vizsgálatát is végzi. A bemutatott képen látható kétpólusú napfoltot például a HMI március 29-én észlelte. A felvételen a fehér és fekete színek ellentétes mágneses polaritású régiókat jeleznek.
A foltpár képe a MHI-vel készített felvételen. A képre kattintva az eredeti mozgófilm is megtekinthető. Rendkívül érdekes műszer az EVE (Extreme UV Variability Experiment, kb. Extrém-ultraibolya Fényváltozás Vizsgálat). A műszer abban a hullámhossztartományban figyeli meg központi csillagunkat, amelyekben fényváltozása leginkább számottevő: egyetlen szempillantás alatt százszoros faktorral fényesedhet vagy halványodhat el. Ez a hatás pedig a Föld felső atmoszférájának gyors felhevüléséhez és kitágulásához vezet, ami a megnövekedett légsűrűség miatt az itt mozgó műholdak fokozott lassulását okozhatja. Ezeket a tényezőket pedig az új műszer eddig példátlan pontossággal és időbeli felbontással képes mérni. Mindez minden bizonnyal csak az előzetes a szonda 5 évesre tervezett munkájára nézve. A remények szerint a Nap „Hubble-teleszkópja” hasonló forradalmi újdonságokat fedez majd fel központi csillagunkról, mint a híressé vált, immár 20 éves Űrteleszkóp a távoli galaxisokat vizsgáló csillagászat és a kozmológia terén. A teleszkóp geoszinkron pályája révén folyamatosan figyelheti a Napot, ugyanakkor folyamatosan sugározhatja vissza mérési adatait. Ezek tárolása, feldolgozása újabb, eddig ismeretlen problémákat vet fel: a napi 1,5 terabájt adat tárolására speciális archívumok létesültek a Föld több pontján, feldolgozásukra pedig az emberi szemnél pontosabb és fáradhatatlanabb szoftverekre lesz szükség. |
